Dubaji befektetőé az InterContinental Budapest

Dubaji befektetőé az InterContinental Budapest 

A dubai Al Habtoor Csoport elnöke megvásárolta az InterContinental Budapestet - áll a HotelierMiddleEast.com honlapján. A tranzakcióban a dubaji székhelyű PCP Capital Partners cég vett részt.
Új történelmi látványosság csábíthat több turistát Egerbe

Új történelmi látványosság csábíthat több turistát Egerbe 

A hevesi megyeszékhely legújabb turisztikai látványosságát, a Valide Szultana – A Szultán anyja – fürdő romjait az elmúlt hét végén nyitották meg a nagyközönség előtt.

Együtt a két Zsolnay-váza a Bálnában 

Az egyik Pécsről, a másik egyenesen Amerikából érkezett Budapestre.
Új műalkotásokat láthatunk Pannonhalmán

Új műalkotásokat láthatunk Pannonhalmán 

A nagyközönség számára eddig ismeretlen, a bencés rendhez köthető tárgyakat, műalkotásokat állítanak ki az Apátsági Major Látogatóközpontban Pannonhalmán. Az Európai Uniós forrásból létrejövő fejlesztés az új kiállítástípusok és egyéb szolgáltatások mellett így a főapátság több évszázadot átfogó tárgyi kulturális örökségét is a látogatók elé tárja.
Üzleti célból érkeznek a külföldiek Miskolcra

Üzleti célból érkeznek a külföldiek Miskolcra 

Tovább folytatódott a 2013-as pozitív trend 2014 első harmadában Miskolc idegenforgalmi mutatóitekintetében – derül ki a KSH első negyedéves adataiból.
Csillagoségbolt Park és az élmények városa

Csillagoségbolt Park és az élmények városa 

Az elmúlt esztendőben 32 százalékkal több turista kereste fel Kaposvárt, mint egy évvel korábban, s több mint 52.000 bejelentett vendégéjszakát töltöttek el a városban. Hogy mindez minek köszönhető? Erről győződhetett meg az a maroknyi újságíró, akik Somogyország fővárosának meghívására ellátogattak a városba.

Többen is megbetegedtek a Magyar Úszás Napján 

Számos jelzés érkezett, hogy szombaton, Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a tóban úszók közül - közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), és mielőbbi felépülést kíván az érintetteknek.
Kutatás, fejlesztés és innovációk a turizmusban

Kutatás, fejlesztés és innovációk a turizmusban 

Újabb hazai tudásmenedzsment felmérés, bevételnövelő applikáció, Lappföld és Skócia turizmusa is helyet kap az NTH Tudásmegosztás – Turizmus+ harmadik számában, de a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület is bemutatkozik.

Furcsa új poggyászszabályok a Wizz Airnél 

A Wizz Air a közelmúltban módosította üzletszabályzatát, és az utazási irodák számára kötelezővé tette olyan szolgáltatás igénybevételét is, amire nem feltétlenül van szüksége az utasnak, így növelve meg a jegyárat.
Csőszkunyhó és Venyige Spa

Csőszkunyhó és Venyige Spa 

Június 22-én, vasárnap nyílik Eger mellett az Almagyar-Érseki Szőlőbirtok egyedülálló attrakciója, az Almagyar Borkemping, Borterasz és Venyige Spa. A Nagy-Eged heggyel szemközt, a szőlők közé rejtett teraszon még a megnyitó előtt ejtőztünk egyet.

Mobilalkalmazással járhatjuk be a szegedi Dóm új tereit 

Mobilapplikáció segítségével vezetett bejárások, új kiállítások is lesznek a szegedi Dóm és Dömötör-torony felújításának köszönhetően. Szeged legismertebb látványosságait több mint 2 milliárd forint uniós forrás segítségével újítják meg, bővítik a látogatók számára is hozzáférhető tereket. Az új kiállítások, felújított látogatóterek a tervek szerint 2015 nyarától várják majd a látogatókat.

Budapest Kártya és a fővárosi üvegház 

Megnyílt az „üvegház” a Városháza parkban, ahol egész nyáron rengeteg meglepetés, nyereményjáték-sorozat és nem utolsó sorban gasztronómiai és sörfesztivál, illetve vásár várja az ide látogatókat.

Vénalenyomatos beléptetés lesz a stadionjainkban 

A sporttörvény parlament előtt fekvő módosításának célja, hogy Magyarországon legyenek Európa legmodernebb, legbiztonságosabb stadionjai - mondta Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Aktív térképcsalád digitális funkcióval a Cartographiától 

Megjelent a Cartographia legújabb, „aktív térkép” címet viselő termékcsaládjának első tagja, a Tisza-tó és annak környékéről készült kerékpáros-, vízi- és horgásztérkép.

Nem csak csókolóznak a Balatonban 

Szabadság, új helyszín és egy kis víz – csak ennyi kell a jó szexhez a Szallas.hu felmérése szerint. Több mint tízezer résztvevő válaszai alapján a magyarok többször bújnak össze a nyaralás alatt, ráadásul ilyenkor merészebbek is: hétből egy ember szeretkezett már a szállodai szobán kívül, igaz, sokszor nem zavartalanul. Az izgalmakat keresők számára a wellnessrészlegek és a vízpartok a legvonzóbbak, s utóbbinál a vadállatok okozzák a legtöbb váratlan meglepetést.

Új lendületet kap a TDM-rendszer építése 

Az elmúlt három év munkáját értékelve, ugyanakkor új stratégiai elképzelések, határozott és célirányos szervezeti átalakulás és kommunikáció mentén tervezi a Magyar TDM Szövetség munkáját a megújult elnöki kar.

Deményista piknik 

Ismerik Deményt, a kötsögöt? Most együtt piknikezhetnek a népszerű magyar vizslával!

Négy éven belül lehet több ezer fős kongresszusi központunk 

Négy éven belül megépülhet Budapesten egy 4000-5000 fő befogadására alkalmas új kongresszusi központ, a beruházás előkészítését az idén már megkezdték - mondta Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos az MTI-nek adott interjújában.

A szív könnyűsége Szatmár-Beregben 

Vadrepce, margaréta, harangvirág, szarkaláb… – gyűjtögetem emlékezetemben a körülöttünk nyíló virágokat, ahogy Gergelyiugornya és Tivadar között biciklizünk a felújított töltéskoronán. Balra gyümölcsösök, jobbra a Tisza árterének hatalmas fái és itt-ott a zöldes víztükör. Sokkal több nem kell a boldogsághoz.

A katari uralkodócsalád tagja vette meg a Balettintézetet 

Szálloda lehet az Andrássy úton található Balettintézetből, amely nemrég a katari uralkodócsalád egyik tagjának tulajdona lett.

Új helyszín, komolyzene és jazzkoncertek a Zempléni Fesztiválon 

Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális eseménysorozata az augusztus derekán, idén 23. alkalommal megrendezésre kerülő Zempléni Fesztivál. A rendezvénysorozat a kulturális kormányzattól ez évben kiemelt támogatásban részesült, így gazdagabb kínálattal, új helyszínekkel, rangos vendégművészekkel, különleges koncertekkel, előadásokkal várja látogatóit.

Lassan növekszik az utasbiztosítási piac 

Feleannyi időt töltöttek külföldön a magyar turisták tavaly, mint az utolsó "békeévben", 2009-ben. Az idén 10-15%-os növekedést vár a piac. 

Tiszakécskén lesz a veterán kerékpárok világtalálkozója 

Tiszakécske ad otthont 2014. június 25-29. között a 34. Történelmi Kerékpárok Világtalálkozójának és Versenyének, melynek megrendezésére minden országnak legalább 10 évet kell várnia. Az idei világtalálkozóra 18 országból mintegy 150 külföldi, továbbá számos magyarországi versenyző jelentkezett. 

Így készült fel a nyárra az alföldi üdülőhely 

Kedvezményes fürdőbelépő, megújult gyógymedence, új játszótér, Gyopivó és kalandpark Gyopárosfürdőn.

Kolozsváriak hihetetlen kalandjai Nyíregyházán 

Kolozsvári turisztikai szakemberek jártak Nyíregyházán a napokban.

A hungarikum mozgalom sikerre ítélt vállalkozás 

A Hungarikum Bizottság Titkársága június 17-én „A hungarikum mozgalom első évének tapasztalatai, újdonságok és várható változások” címmel tartotta rendezvényét, amelyen bemutatta az értéktár bizottságok eddigi értékgyűjtő munkáját, beszámolt a hungarikum pályázatok eddigi tapasztalatairól,  illetve  részletesen bemutatta, hogy a  jövőben hogyan és miként lehet elektronikus felületen egy adott értéket felterjeszteni az illetékes értéktár bizottságnak,  illetve a Hungarikum Bizottságnak.

Ötmilliárdos kiesést jelenthet a Rácfürdő átadásának halogatása 

A fővárosi MSZP szerint akár ötmilliárd forint kiesését is jelenthet Budapestnek, hogy négy éve nem nyitották meg az újjáépített Rácfürdőt. Erről Tüttő Kata, a szocialisták fővárosi frakcióvezető-helyettese beszélt kedden Budapesten sajtótájékoztatón, a fürdő Tabánban található épülete előtt.

Az Amadeus bejelenti stratégiai együttműködését az SAP-val a turisztikai iparágban 

Az együttműködés az iparágban elsőként fogja egyesíteni az SAP Cloud Travel and Expense és az Amadeus e-Travel Management alkalmazásait.

Így tájékozódhat utasjogairól a mobilján 

Utazás során számos kisebb-nagyobb baki becsúszhat: törlik a járatot, késik busz, elveszik a poggyász – ezek a leggyakoribb problémák, melyek tönkretehetik a nyaralást. Annak érdekében, hogy az utazás stresszmentesen teljen, az Európai Bizottság Mobilitási és Közlekedési Főigazgatósága (DG MOVE) kidolgozott egy minden közlekedési eszközre érvényes utasjogi szabályozást.

Sétáló borkóstoló az Ybl Palotában 

A Tokaj Reneszánsz Egyesület tizenöt pincészetének borait ízlelhetik meg az idei Tokaj Nyitány sétáló kóstoló vendégei pénteken a budapesti Ybl Palotában, ahol a tokaji pezsgőkről, illetve a 2010-es aszúkról szóló, ingyenes mesterkurzusokon is részt vehetnek.

A turizmus lehet a kitörési pont a palóc gyöngyszemben 

Mikófalva jövője a turizmus fejlesztésére épülhet – mondta a Turizmus Online-nak Kelemen Károly, a falu polgármestere.

A fürdőkben is érezhető a magyarok nagyobb utazási kedve 

A vakáció jót tesz a fürdőbevételeknek.

Követni kell a piac változásait! 

Bizakodó az idei évet illetően Haris Richárd, a Haris Travel Club értékesítési vezetője, ugyanakkor beszélgetésünk során azt is hangsúlyozta, hogy csak a kínálat folyamatos megújítása garantálja az üzleti sikert.

Meghívó a HSM Szakmai Baráti Kör szezonzáró találkozójára 

Találkozót rendez a Hospitality Sales & Marketing Szakmai Baráti Kör június 24-én Budapesten, a Bringóhintó margitszigeti központjában.

Bemutatják Csongrád megye nemzeti büszkeségeit 

Tízhelyszínes megyejárást szervez a Csongrád Megyei Önkormányzat.

Együttműködés a Földművelésügyi Minisztérium és a TDMSZ között 

Több hónapos előkészítési munkálatok eredményeként 2014. június 13-án a Magyar Nemzeti Parkok Hetének nyitó hétvégéjén került aláírásra Tatán a két szervezet közötti megállapodás.

Megérkezett Hurghadára az ETI Magyarország első, saját charterjárata 

Először landolt Budapesten a Nesma légitársaság gépe a budapesti repülőtéren, visszafelé pedig már szállította is az utasokat Hurghadára az ETI első, saját chartere.

Bezárt a Hollókő Vára 

Felújítási munkálatok miatt hónapokig nem látogatható a vár. Az önkormányzat célja egy autentikus, 14-15. századi várkép és várélet létrehozása, bemutatása.

Mi az a holisztikus utazásszervezés? 

A BKF és a The Tourism Observatory for Health, Wellness and Spa októberi közgyűlésén kiderül.

Ezt üzeni Magyarországnak a dubaji üzletember 

Khalaf Ahmad al-Habtoor sokkal több, mint nagyon sikeres üzletember az Egyesült Arab Emirátusokból. Sokoldalú közéleti személyiség és közszereplő a Közel-Keleten, aki bár szegény családból származik, ma már a világ egyik legbefolyásosabb üzletembere. Az Alexandra Kiadó a könyvhétre jelentette meg Önéletrajz című kötetét, s a könyvbemutató alkalmából a szerző is Budapestre látogatott.

„A hungarikumok a mi aranytartalékunk” 

A Hungarikum Bizottság kötelessége, hogy elsősorban a helyi értékeket hívja elő és mozgósítsa. E munka részeként a határon túli értékek feltérképezésére kollégiumokat hoznak létre – ismertette Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Lakiteleki Népfőiskola szombati rendezvényén.

Koccintson cseh sörrel a Budai Várban! 

Megkezdődött a IV. Budavári Sörfesztivál csütörtökön a fővárosban; a sörmustrán 200 féle sörkülönlegességgel várják az érdeklődőket - közölték a szervezők az MTI-vel.

20 millió forintból újult meg a zalaegerszegi AquaCity 

A tavalyihoz hasonló, vagy azt meghaladó vendégszámra számítanak az idei szezonban Zalaegerszegen az AquaCity-ben, amely szombaton nyitja meg kapuit - közölte a zalai megyeszékhely polgármestere pénteken, a helyszínen tartott szezonnyitó sajtótájékoztatón.

Magyarország fesztiválország lett 

Magyarország az elmúlt két évtizedben fesztiválország lett, több ezer rendezvény van évente, ezek a települések számára fontos bevételi források, de csak folyamatos fejlesztéssel lehet tartani a lépést. Erről egy csütörtöki budapesti kerekasztal-beszélgetésen esett szó.

Szomszédolás a közép-dunántúli régióban 

A Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága „Szomszédolás"-ra hívta a régió közel tucatnyi Tourinform irodájának munkatársait a Magas-Bakony térségébe, június 11-én.

Sikkasztás és csalás bűntettében emeltek vádat a volt programszervező ellen 

2012-ben indított belső vizsgálatot Hévíz Város Önkormányzat sikkasztásra, okirat hamisításra utaló körülmények, illetőleg előleg fizetési problémák miatt.

Egyre népszerűbb a lovaspóló Magyarországon 

Magyarországon egyre népesebb tábor rajong a lovaspólóért. A június 8-án, Tabajdon megrendezett, két versenyből álló lovaspóló kupadöntőn a korábbi évekhez képest kétszer annyi érdeklődő vett részt az egész napos programban.

A Balaton a sláger 

Továbbra is a Balaton a sláger az itthon üdülők körében, az emberek kétharmada nyárra időzíti szabadságát, minden tizedik nyaraló megelégszik egy zacskónyi ruhával és még a betegségnél is jobban zavarja a kikapcsolódást a rossz idő – derült ki egy friss felmérésből. Több mint ezren töltötték ki a Facebookon a Nagy Üdülési Kérdőívet, amivel a hazai nyaralási szokásokat igyekezett feltérképezni az OTP Bank és a Szeretlek Magyarország.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!